Az amerikai társadalom, az amerikai álom, az amerikai progresszivitás fundamentuma a gazdasági bevándorló. A mindenkori kisember, aki elindul otthonából, minden vagyona a batyujában. Tele tervvel és reménnyel az ígéret földje felé veszi az irányt, hogy ott ő is megpróbálja magát, hogy a gyerekeinek már ne kelljen majd azt, amit neki kellett kiállnia, hogy nekik már nyugodt életük legyen. S ez a történet az amerikai kultúrában igen jól beágyazott, Vito Corleonetól - Tony Montanaig, Charlie Chaplintől - Arnold Schwarzeneggerig sok fikciós és életrajzi mű ismétli az örök fabulát az egyszeri szegénylegényről. A mai cikk az élelmiszeripar bevándorlóinál kezdődik.
Minden terméket el kell tudni adni valahogy.
Azt már láttuk, hogy az első városi mobil konyhák hogyan jöttek létre, de azt is látnunk kell, hogy a nagyvárosok ételárusai gyakorlatilag a nagyváros létrejöttével már jelen vannak és természetesen nem a 19. század nagyvárosairól beszélünk. Szekérről, kosárból, ponyváról, asztalról, kancsóból árulni helyben is fogyasztható termékeket nem az ipari forradalom találmánya volt, de az általa generált folyamatok olyan addig nem látott koncentrációjú és struktúrájú településeket hoztak létre, ahol az eddigi élelmiszer elosztási folyamatok nem voltak elégségesek, vagy nem tudták fedezni az újonnan jelentkező igényeket. A városi piacok, nagyobb vásárcsarnokok, élelmiszerboltok, éttermek - azaz a hagyományos elosztási szisztémák mellett, megjelent az új igény a gyárvárosok munkásainak élelmezésére, az irodisták és tisztségviselők megebédeltetésére, a gyerekek tízórai pénzének kevésbé hasznos ám annál jólesőbb felhasználhatóságára, az baseball szurkolók éhségének gyors és szakszerű csillapítására- Tehát megjelentek a lunch wagon-ok, a push cart-ok, az ice vendor-ok és a hotdog cart-ok Amerika nagyvárosainak utcáin.
Street Food Kínában 1919 körül.
A lunch wagon-ről már volt szó, a sorban a következő a push cart, ami egy emberi vagy ritkábban állati erővel mozgatott egytengelyes, lapos szekér. Na ez az, amire Audrey Hepburn fölszalad miközben énekli a Wouldn't It Be Loverly című dalt (Marnie Nixon hangján!) a My fair Lady-ben. Különlegessége az, hogy New York polgármestere, Fiorello LaGuardia (1934-45-ig polgármester) rendeletben tiltotta ki az utcáiról ezeket, mint a régi világ rekvizítumait, amelyek nem illenek egy modern világvároshoz. Az utcákról zárt piacokba terelték ezt a formáját az értékesítésnek, amely egyébként a tiltást megelőző évtizedekben New York termékeinek 10-15%-át az utcán létesített szekér-piacokról adták el. Az 1880-az évektől ezek a szekerek a Lower East Side-on a Hester Street-en zsidó árusok piacaként működött, alsó Manhattan-ben a Grand Street-en az olaszok piaca volt, a pokol konyháján azaz Hell's Kitchen-ben a Paddy's Market az ír bevándorlók piaca.
Ezeken a piacokon alapvetően nyers élelmiszereket árultak, a bevándorlóknak ez a megoldás az olcsó piacra jutást biztosította, egy olyan környezetben, ahol a bizalom legfőbb forrása a közös kultúra és közös nyelv. 1897-ben 2000 árusító engedélyt adtak ki, többségében zsidó és olasz származású bevándorlók igényelték. 1917-re az a szám 7000-re ugrik, 1934-re pedig már 14000-re, de mindvégig megmarad a gazdaság első lépcsőjének, az újonnan érkezők lehetőségének a gazdasági integrációra.
A szükségelek és a pénzáramlás útjának pontos feltérképezése a siker titka.
A jégkrém szeretete az alapító atyákkal együtt érkezett Amerikába, állítólag George Washington rajongott a fagyiért, Thomas Jefferson annyira szerette a fagylaltot, hogy Franciaországba ment tanulmányozni a fagylaltkészítést, és hozott haza is egy gépet, hogy maga állíthassa elő a saját jégkrémjét. Az első ice cream vendor-t 1800-as évek környékére teszik a források, s ennek az elterjedése is a gazdaságossága miatt volt gyors, nem kellett ugyanis bérleti díjat, vagy rezsit fizetni, és az árus közvetlenül a vevőinek teríthette az áruját, nem beszélve a mobilitás adta előnyökről. Oda mehetett, ahol fagyizni akartak. Azért elég sok gyerekbetegsége volt az első utcai árusoknak, legtöbb gyerekbetegséget ők maguk okozták az alacsony higiéniai nívóval. A fagyi tölcsér forradalma előtt ugyanis, a tartószerkezete a fagylaltnak egy üveg tölcsér volt, amit a fagyalt elfogyasztása után, visszavittek az árusnak, aki leöblítette azt egy erre rendszeresített vödörben, hogy az új vásárló is megízlelhesse a finomságokat. S nem csak a fagylaltra gondolok.
Ott lógnak a mindenre elszánt poharak.
A jégkrémforradalom újabb állomása a tölcsér volt, illetve a fagyi szendvics, két ostya között a gombóc fagyi. Ez már higiénikusnak mondható, hiszen ha az elkészítés és a tárolás megfelelő volt, a papírba csomagolt szendvics élelmiszer-egészségügyi kockázatai jelentősen csökkenthetőek voltak. De az igazán nagy lépés itt is a motorizáció volt. Az pedig egy Harry Burt nevű fickónak és bájos családjának köszönhető, ahogy a pálcikás fagyi is. Történt ugyanis, hogy 1920 telén Burt, aki egyébként fagylaltbolt tulajdonos volt, termékfejlesztési kísérleteket folytatott. Egy fapálcikára rászúrt egy gombóc fagyit s lollipop-ként kívánta értékesíteni, illetve kikísérletezett egy csokoládéba bújtatott vanília fagyi hasábot, s tesztelésre a kislányának adta, akinek nagyon ízlett a csokibundás fagyi, csak éppen mindenét összekente vele. S ekkor jött a nagy ötlet, Burt 21 éves fiától, kombináljuk a kettőt és akkor megszületett a pálcikás fagyi, minden magnumok őse. Burt azonban itt még nem hagyta abba, lánglelkű újítóként újabb távlatokat akart elérni, azaz, hogy a környező utcákban járva tudja teríteni az új innovatív édességet. Mit látott Burt ekkoriban maga körül, amiért ilyen nagy fába vágta a fejszéjét? Amerika ekkoriban alkohol tilalommal sújtotta saját magát, a gyors éttermek, fagylaltozók, hamburgerezők gyors fejlődésnek indultak a bárok, kocsmák bezárása okán. Nem beszélve Ford autógyárának robbanásszerű fejlődéséről a gyártókapacitás terén. Burt vett magának 12 hűtőkocsit, felvett profi sofőröket, akiknek szép fehér egyenruhát csináltatott, hogy ezáltal is erősítse a tisztaság és higiénia képzetét a szülőkben, s meghatározott útvonalon elindított kocsijait, így a szülők és a gyerekek mindig tudták mikor jön a fagyiskocsi. Burt fia egy csengőt is javasolt az apjának a fagyiskocsikra, amely először felkelti a gyerekek érdeklődését, majd később már beindítja a pavlovi reflexeiket. Mondanom sem kell, a Good Humor (mert hogy így hívták) brand a '60-as évekig a 12 autót számláló flottából egy ezer darabos gépjárműpark fölött rendelkező nagyvállalat lett.
Amikor a termék, a brand, a logisztika, a vásárlók, a marketing, egyszóval minden a helyén.
Nem maradt más,mint a hot-dog történet kezdetei, amiben szintén a bevándorlók keze van a dologban. Ezúttal a németeké. Európában időről időre megünneplik a német nyelvterületen élő különböző nemzetek, hogy fölfedezték a virslit, a mellé járó zsömléről már nem is beszélve. A virsli versenyben az elsőbbséget megállapítani nehéz lenne, de a hot dog egy századnyi története is elég zavaros. A biztos pont a német hentes, az ő virslije, és a virsliben lévő hús eredete. De ez már egy következő poszt témája.
Megosztani és a facebook-on lájkolni kívánatos!
A poszt létrejöttében elvitathatatlan érdeme van Nórinak, Borinak és Dávidnak! Ezúton is köszönöm!
