A hot dog története belevész Amerika imázsteremtő mitológiájába. Kedves mese a 19. század vége felé, olyan mint nekünk Arany János meg a Csodaszarvas, leszámítva, hogy a végén a két dalia nem főzte meg pörköltnek az új otthonunkba elvezető mesés vadat. A lényeg, hogy a mai posztban keveredik majd a mítosz, a valóság, a wiener és a frankfurter, a ketchup és a mustár és az elengedhetetlen sweet bun-ról is esik szó.
A hot dog kutatók, (és higyjétek el vannak páran), mindannyian megegyeznek abban, hogy a hot dog kifejezés eredete teljes mértékben igazolhatatlan, több keletkezés történet is napvilágot látott. Ami biztos, az sem az. 1935-ben Quentin Reynolds története így alakult: A mese Harry M. Stevens-ről szól, aki nagy New York Giants szurkoló, és street vendor tulajdonos. A baseball meccseken ő látja el a szurkolókat fagylattal és üdítővel, de a legenda szerint az időjárás fordultával elszalajsztja a fiát, Frank-et a környék német henteseihez, hogy vegye meg tőlük az összes virslit, mert a hideg idő beálltával azt fogják árulni a lelátón. A fiú nem is akármilyen virslit, hanem azokat a hosszúkás dachshund (tacskó) virsliket hozza, méghozzá mustárral együtt, mert az emberek melegre vágynak. Ebből lett a lelátón a 'red hots' dachshund virsli mustárral szendvicsben.
Az akkor még New York Giant's pályája 1905-ben.
Stevens igyekezetét a közönség igényeinek kiszolgálására egy bizonyos T. A. Dorgan nevezetű karikaturista is észrevette, aki a sportrovathoz készített vicces képes kiegészítéseket, le is rajzolta ezt a virslire éhes tömeget, azzal a kiegészítéssel hogy a dachshund vagyis a tacskó amúgy is kutya, így legyen a neve meleg kutya - azaz hot dog. Nos, ebből történetből valószínűleg semmi nem igaz, a karikatura nem egy 1902-es baseball meccs, hanem egy 1906-os hatnapos kerékpár versenyre készült, de 1935-ben már kellő távolság állt rendelkezésre, hogy a balladai homály létrehozza az illúziót. Amúgy, Dorgan-hez köthető több amerikai szleng szó megteremtése, így a hot dog kifejezést is nyugodt szívvel nevére vehette volna, még ha semmi köze nem is volt hozzá.
Harvy Mosley Stevens angliai születésű bevándorló, a SCORECARD feltalálója, amit a lelátókon árultak. A nagy kivetítők elötti világban a baseball játék során a pontok állását követni nem volt egyszerű, erre szolgált a score card, amt Stevensnek köszönhetünk. Járulékos szolgáltatásként árultak üditőt, mogyorót, popcorn-t, fagylaltot a meccseken. Stevens jó érdekérvényesítő képességével elérte, hogy a nemzeti baseball liga mecsein kizárólagos forgalmazó lehessen. A hot dog feltalálásának mítoszát pedig inkább annak marketing funkciói miatt találták ki, hiszen Stevens 1934-ig bekövetkezett haláláig az egész országra kiterjedő catering céget hozott létre. Quentin Reynolds eredettörténete inkább tisztelgés Stevens előtt, aki amúgy sokat tett a baseball ligáért és a szenvedélye volt a játék.
Base Ball és a mozgó konyha eleven kapcsolata.
A hot dog feltalálója cím második esélyese Charles Feltman - ezúttal egy német bevándorló Brooklynból. Hivatását tekintve pék volt, 1860-ban jut el az ígéret földjére és a mítosz szerint pont Coney Islandre sodorja a jó szerencse, ami épp ezekben az időkben vállik a New York-iak számára tömegközlekedéssel is elérhetővé, és így a nyüzsgő nagyvárosból kiszakadni vágyó tömeg szórakoztató centrumává. Feltman egy lunch wagont üzemeltet, amit 1867-ben (vagy 1874-ben!) tűzhellyel szerel fel. Ez pedig meghozza az áttörést számára, német származásából eredően főtt virslivel egészíti ki az étlapot, amit "tejes" kiflibe rakott. Ez pedig nem más, mint maga a hot dog születésének pillanata.
Nos, Feltman valóban meglátta a lehetőséget az éppen fejlődésnek induló Coney Islandban, pékként egy olyan éttermet nyitott, aminek a másik fele pékségként üzemelt, de hot dog standja sosem volt. Így meglehetősen zavarták ezek az utcán megjelenő, kocsit toló árusok, illetve az utcai standok, amelyek olcsón kínálták a népnek a finomságaikat. Feltman odáig merészkedett, hogy érdekszövetséget hozott létre több étteremtulajdonossal a környéken és nyíltan protestált az utcai árusok kitíltása mellett, mondván azok rontják az üzletmenetet. Folytathatjuk a sort Anton Feuchtwanger-rel, ő is német, virslit árul a St. Louis World Fair-en ami amolyan világkiállítás és igen impozáns húsz millió látogatója volt. Feuctwanger ötlete az volt, a forró virsli mellé kesztyűket adott vásárlóinak, hogy azok ne égessék meg a kezüket evés közben (felmerül a kérdés, hogy a szájukkal mi lehetett). Azonban a kesztyűk nem kerültek vissza hozzá, az élelmes fogyasztók hazavitték őket, vagy egyszerűen kidobták, így a virsli forgalmazása költségessé vállt számára. A problémát sógora a pék oldotta meg, ötlete a következő volt: a virslit sweet bun-ban, azaz valamiféle édes kifliben mustárral kell a jónépnek adni, azért még pénzt is lehet kérni, és így mindenki jól jár.
Nem kesztyűs kézzel BUN-nak vele.
Semmilyen bizonyíték nem került elő, ami alátámasztaná a történetet. Ráadásul a St. Louis World Fair-hez mitológialaig köthető a hamburger, az ice tea, Dr. Pepper és a mogyóróvaj feltalálása is. Éppen csak a kínait és a pizzát nem itt álmodták meg, tehát inkább valószínű az, hogy ez valami büszke, amerikai történelem csinálás, annak azért a vidámabb vállfaja, tekintve hogy gasztronómiáról van szó.
Megemlíthetjük még Oscar Meyer-t, aki Chigagóban tűnik fel, német bevándorló, cége a mai napig meghatározó szereplője az államok húsiparának, neve pedig garancia volt a minőségi virslire. Naná, hogy elsőszámú beszállítója a jó hot dognak szerte az USÁ-ban.
De mi az igazság? A virsli beltartalma kezdetektől fogva felvetett a fogyasztókban bizonyos kérdéseket, Sweeney Todd húsos pitéi is ebben a mélyen gyökerező félelemben sültek ki. De kóbor kutya vagy éppen patkány, macska minden nagyvárosban akadt számolatlanul, miért ne kerülhetne a virslibe. Nem mellesleg az amerikai gótikus irodalom tele van olyan sötét tónusú történetekkel, amiben emberek kerülnek felhasználásra, különböző dolgok eőállításánál. A XIX. század eleji gasztró újságírás is élénken érdeklődött már a virslik alapanyaga után. Így a kutyahúsos viccek, karikatúrák, gyerekmondókák és élcdalok is gyorsan lábra kaptak. Pláne, hogy tartalmuk egy konkrétan körülhatárolható népcsoport kárára válltak, a bevándorló németek jó táptalaja voltak a XIX. századi amerika etnikai humorának. Jöttek írek részegen, krumplival, olaszok olajos fejjel, pastával, a németek a vicces kiejtésükkel és a virslijükkel. Ez a vonulat az amerikai nevetéstörténetében a mai napig megtalálható, talán finomult, talán píszí lett, de ott van, és a német hentesek a frankfurterükkel vagy wienerükkel, ahogy a köznyelvben mondták dachshund sausage, megajándékozták az amerikai alakuló félben lévő gasztronómiát egy igazán jól porciózható termékkel, a hot doggal, aminek gazdasági potenciállját szinte azonnal felfedezték az élelmes vállalkozók. Ez abban is megmutatkozik, hogy mennyi mítosz kerekedett, hiszen mindenki ki akarta sajátítani magának a felfedezés dicsőségét. Sokat elmond a Hot Dog története a marketing történetéről is! Brand a lelke mindennek. A végére hagytam egy némafilmet, hogy lássátok a hot dog tényleg az ami, a neve legalább is.
